2015. december 30., szerda

Vándor

Sötét úton járok, körülöttem pislákol a valóság
Karcos táblák vezetnek, de a jelek mindig csalókák
Kínzó vágy... Örökre a láthatatlan úton ragaszt
Rideg tél után, magam elé képzelem a tavaszt

Megöltem a kamaszt, felnőtt bennem a gyermek
Lassan őszülő halántékkal cipelem a terhet
Örökre kergetem a percet, a valóságtól távol
Ahol talán utolér a mámor, de ez egy inverz számsor

Így lettem vándor... üvegkalitkába zárva
Aminek a fedelére csak az van írva: árva
valahol dalol egy hárfa, a távol vonzza lelkem
torz hangok között mindig te leszel a csendem

Örök vándor lettem, kit elvarázsolt a hamis táj
kifordult a valóság, a szélben csak pár sorom száll
Kérnélek hogy várj, hisz' látom még az arcodban,
Hogy egyszer régen, valamikor az voltam...


2015. december 28., hétfő

Az igazi...


Azt mondják, az ember egész életében az igazit keresi. De vajon honnan tudhatja azt, hogy már megtalálta? Igazából erre nincsen ésszerű magyarázat. Vagy mégis?








2015. december 20., vasárnap

A vándor esete az igazival...


Sosem felejtem el azokat az estéket, amikor nagyapám leültetett minket öcséimmel a kandallónál levő nagy barna kanapéra, majd szembe húzta velünk az igen impozánsnak festő bőrfotelét és mesélni kezdett. Általában olyan dolgokról beszélt, amikről fogalmunk sem volt és nem is értettük meg, de valamiért mégis csodáltuk érte.





2015. november 5., csütörtök

A 100.


Elérkezett hát ez is... Ismét jubilál a blog, mivel ez amit most láttok és olvastok a 100. bejegyzés!!!


Következzen hát egy kis mese Dominique Know módra...






Álarc

Néha húzhatsz álarcot...
Néha nem kell annak lenned aki vagy...
De ne feledd el, a maszk mögött mindig ugyanaz leszel...


Látószög


Mi emberek nagyon furcsák vagyunk. Az agyunk valahogy úgy van kódolva, hogy az érzéseink, és/vagy az akaratunk befolyásolja azt amit észreveszünk, vagy amit észre akarunk venni. Nagyon sokszor fordul elő, hogy csak abból a szögből látunk dolgokat, ahonnan és ahogy mi látni akarjuk.



2015. november 4., szerda

Ne mondd el!

Ne mondd el senkinek, hogy árnyékvilágban járok
Ne lássa rajtam senki, amit a tükörben látok
mikor magam előtt állok, de magammal már végeztem
a szívembe kést kaptam, pedig csak szeretetre éheztem

Régen éreztem, most meg legszívesebben messze mennék
Ő boldog nélkülem, én meg úgy teszek mintha az lennék...
gyengék voltak a leckék, az egyszerű tudatlan marad
eljött értem a vihar, könnyeimből patak fakad

Ketten egy csapat, egykor így alkottunk fúziót
most gyógyítanám magamat, s magamnak kötök infúziót
álom csupán, illúzió! Kérlek ne mondd el senkinek
ha összetöröd a valóságot, a világom senki nem menti meg!

Dolgoznak az enzimek, már duplán zakatol a verőér
még egy adagnyi adrenalin, majd végleg megszakad az erőtér
precíz műszer, erőt mér! A gyengeségem nem látja
ahogy pár szó mint konyhakés, az eremet átvágja

ki az aki átlátja? A feladványt senki nem fejti meg
ha rájönnél a megoldásra... Kérlek ne mondd el senkinek!
Ne mondd el senkinek, hogy már régen megölt a fájdalom
elbírom még talán a terhet, amit a keresztem hagy a vállamon...


2015. október 22., csütörtök

Egy Zombi Naplója - Dominique Know

Ahogy azt észrevehettétek, mostanában kicsit ritkábban érkezik bejegyzés a blogra. Ennek az oka egy új projekt, amibe belekezdtem és az olvasónapló keretében ezt most körül is írnám nektek. Egy új blogról van szó ami az Egy Zombi Naplója címet hordozza magán. 


2015. október 15., csütörtök

Otthon

Soha ne feledd! Lehet hogy ahol élsz, csak te nevezed otthonnak, másnak csak egy hely a világban. Neked viszont a legszebb kell hogy legyen. Mert az ember ha akar, bármiben megtalálja a szépséget...


Follow my blog with Bloglovin

2015. október 13., kedd

Placebo hatás


Létezik az orvoslásban egy dolog, amit placebo hatásnak neveznek. A hivatalos megfogalmazás szerint: "A placebo (latin szó, jelentése 'tetszeni fogok) klasszikus, meghatározása szerint egy olyan „anyag vagy eljárás, ami az érintett tudomása szerint változtatni képes bizonyos tüneteket vagy külső-belső testi észleleteket, ám valójában nem bír az e változásokhoz szükséges farmakológiai vagy specifikus hatással”. Viszont ez a hatás az élet bármelyik területére kivetíthető...



2015. október 12., hétfő

Pokoli képmás

Megrogyott az elme, összedőlt a világkép
Hibás lett az irányzék, de nektek egyel jövök még!
Én veletek pörögnék, de sártengerben ragadtam
Talaj nincsen alattam, csak egymagam maradtam!

Az életem én faragtam, de korán beletört a fejsze
Hogyan lennél örök győztes, ha nem tudod nyersz-e
A menetet az ördög nyerte! Mellettem bajnok lehetett
Hát lettem én a csatlósa, aki soha sem szeretett

Figyeld a jeleket! Hibás tanács, hazug szó
Kopogtattam volna nálad, de zárva volt az ajtó!
A tükörben egy ismeretlen. Ez én lennék? Nem látom
Szánalmas és undorító... Leköpöm a képmásom!

Előttem két lábnyom van, és mindkettő a sajátom
Egy előre, kettő hátra... a múltban ragadsz barátom...
Látom a saját halálom, önmagam halálra rémítettem
Magamra nézek, utasítok... Nézd meg haver! Nézd mit tettem!

A poklomat én építettem, nem kell hozzá iránytű
Oda jut majd mindenki, aki nem csak simán hű
Önmagához... Ugyanúgy, ahogy én is az lettem...
Pedig én ezernek, és nem csak egynek kellettem

Lábnyomok mögöttem, előttem meg utca
Engem elemekre szedett szét, a dílerem cucca
Neked kábszerre nem futja? Hát vegyél nekem virágot
Dobjad majd a síromra, ha itt hagytam e világot...


2015. október 2., péntek

Az elérhetetlen kell!


Valahogy az egyik leginkább jellemző (és amúgy irritáló) emberi tulajdonság az, hogy mindig az elérhetetlen nő/férfi után vágyakozunk. Az emberiséget ez végigkíséri már egészen a kezdetektől. A férfiaknak az elérhetetlen nő, a nőknek pedig az elérhetetlen férfi kellett. Hogy miért van ez? Az igazi okát talán senki sem tudja... De persze nekem van erre is magyarázatom....


2015. szeptember 25., péntek

Bumeráng effektus


Vannak emberek, akik nem képesek elszakadni a múltbéli szeretett emberektől és egy esetleges hosszabb mosolyszünet után, újra egymásra találás következik. Amikor ez egyszeri alkalom, az még nem furcsa. Viszont ha ez többször megtörténik, na azt nevezik felénk Bumeráng Effektusnak...





2015. szeptember 22., kedd

Egy fakó fénykép

Megtört képkeretben ott áll egy fakó fénykép
leborítanám az asztalról, de az elmémbe vésték
sötétszürke énkép, ami átitatja a papírlapot
vérrel kevert tintája, mellkasomon sebet hagyott

rám fekete öltönyt szabott, önmagam tükörképe
ül egymagában, némán egy padon, de vajon ő még él-e?
feloszlik a léte. A lélek belé már csak hálni jár
pedig volt ő mindenkié... Mindenható bálkirály...

Mosolyog a tánctanár, újra elszúrtam egy lépésem
nem tehetem már senkinek fel, azt az utolsó kérdésem
más mehet, hát én miért nem? Egy ócska fotó, csak szemét
mire hitvány életem tette rá, a lelkemnek pecsét-jelét

már nem fest meg az üres beszéd, alig látom az arcodat
pedig akkor mi még együtt vívtuk, a felesleges harcomat
szivárványszín karcolat, egy papírhajó a tengeren
én már ezer éve is tudtam azt: te vagy az én emberem

hogy eltűnj, nem engedem! A fényképünk én újra élném
hogy ne csak apró jegyzet legyek, a könyved margójának szélén
inkább leszek nehézfém! Arany szív és vas akarat!
lágy szellő mi még csókolhatja, édesen fénylő nyakadat

látod a kék madarat? Ő sem élhet kalitkába zárva
az éneke még füledben búg, mint érzéki hárfa
én megújulásra várva, azt a fakó fényképet nézem
miközben azt kívánom, a holnap újra melletted érjen!


2015. szeptember 21., hétfő

Menni Kéne

Éjjel érkezem, de a fénysugarakat számolom
kilenc bennem az ezrelék, túl lassan múlik a mámorom
átsiklani pár nyomon... Itt minden bűnöm pompás álom
rám mosolygott az a csoda... Aki fikciómban saját párom

Még nem is érzem, de már úgy is látom
ahogy megremeg, az az édes a száj a szájon
Neked is fájjon! Nem csak engem marcangol az öntudat
szív börtönéből szökött fegyenc... Ki soha nem talál utat

Az előadás elbukhat! Már a színpad sem a régi...
Állok rajta mikrofonnal... De senki sem nézi...
Pár sorom már Hermészi, de aki a dolgom elvégzi
az a lelkem ablakán... Soha többé nem néz ki!

Tényleg menni kéne... Elég volt a harcokból!
Égig érő mosolyom, most letörlöm az arcomról
A hangzavar csak bennem szól...  Utolér a csábulás
saját gátaimat áttörve, ez vérre menő gátfutás

A célszalag mint drótkötél, végighasít rajtam
A csapatom mögöttem, mégis egyedül maradtam...
A sok csatán keresztül, a tegnaptól a máig..
Az arany a kezemben, majd mind ezüstté válik...

Innen is eltűnni kéne, nincs már miért maradjak
a papír meg a toll, majd értelmet ad a szavaknak
azok egymás felé szaladnak... Azt hiszik hogy mind szent!
Pedig olyanok mint én... Csak megjátszották az istent!

Felejts el mindent! A mottóm örökre ez marad
De úgysem fogom megtenni, a mosoly az arcomon fent ragad
Akkor... Menni kéne... De rég nem tudom már, hogy minek...
Előbb vágják le a kezemet, mint hogy elengedjem a tied!


2015. szeptember 17., csütörtök

Csupán illúzió...


Korábban már több alkalommal kielemeztem nektek a szerelmet, de rá kellett jönnöm, hogy mindig különböző nézőpontból közelítettem meg... Azt pedig, hogy miért mondom, hogy a szerelem csak illúzió, sosem írtam le. Úgyhogy ennek most érzem azt, hogy eljött az ideje...




2015. szeptember 13., vasárnap

Hinni kell!


A hit a legerősebb fegyver. És tényleg. Az egész világ irányítható és alakítható, ha hiszel benne. Az igazán csontig maró kérdés csak az, hogy megéri-e hinni. Hinni azokban a dolgokban is, amikről tudjuk, hogy elérhetetlenek. Mert az elérhetetlen a hittől válik elérhetővé...





2015. szeptember 2., szerda

Labirintus...

Na akkor ismét következzen egy illumináció és borvirágos holdvilág hatására létrejött rendhagyó bejegyzés... Hibákról, szeretetről, esélyről, az összetört világképről és egy hatalmas labirintusról, mindezt megfűszerezve egy kis slam-poetryvel...







2015. szeptember 1., kedd

Árral Szemben

Árral szemben sodródok, szavaimból tenger árad
Elönti a tájat, eláztat minden házat, építsd a gátad
Ellenem... Én kitépem a fákat, ha kell a lelkedet is széttépem
Nincs már semmi értékem, de az elmédet pár betűvel szétvésem

Gyere ússz a vérben, én mindennel szembe megyek
Rosszallóan rám tapadnak a szemek, megintenek a kezek
De a cél mindig előttem lebeg, hogy jobb legyek
Nála, vagy magamnál. Itt már nem kellenek cselek

A papír a tollam alatt recseg, én meg a szemem alól lesek
Az akadály még mindig túl sok, ez nekem kellemetlen szerep
Majd bajnok leszek! De most megmaradok másodiknak
Leszek a zsebkendőd, amit a könnyeid átitatnak

A szavak problémákat áthidalnak, szembe menni a kételyekkel
Hozzád nem érhetek fel. Hiába adnád... Mit kezdjek az életeddel?
Lépni nem kell, én inkább az úszást választom
Árral szemben sodródom, de a világot elárasztom

Magamat lefárasztom, de erő még mindig van bennem
A tudásod leteszteltem, és a játékban nem én vesztettem
A megváltást megrendeltem, de a hősök már rég halottak
Harcosaim nincsenek... És sajnos soha nem is voltak

A fejemben hangok szólnak, menjek tovább... De nem bírom!!!
Át minden kínon... Minden dimenzión és veszett síkon,
Át a vízet ölelő rozoga hídon. Tartsatok fel, nem félek!
Ezt nevezitek fair play-nek? Én a jég hátán is megélek

Ezek tények. ugrom hát, hisz ugranom kell
Tengerfenéknyi értékrend, de én leszek ki megfelel
Egy cápa csókot rám lehel, megfulladnék? Nem hiszem!
Gyenge aki kapálózik, az erősebb most megpihen...


2015. augusztus 31., hétfő

Töredékek egy ex-gengszter naplójából.


Nem vagyok jó ember. Soha nem is voltam. Nálunk ez családi hagyomány volt mindig is. Csóró környéken nőttem fel, apám korán lelépett én pedig anyám nyakán lógtam volna, ha nem karol fel az utca. Korán megtanultam a helyi csibészektől, hogy mi a gyors pénzszerzés legegyszerűbb útja és jó voltam benne. Simliskedtem, loptam, csaltam, hazudtam, egyszerűen mindent ami belefér...






2015. augusztus 28., péntek

Csak...

Vigyázz rám,
Nélküled halott vagyok!
Fojtó vágy,
Egemen a könnyem ragyog!

Érted kár,
Lehetőséget nem hagyhatok!
Vigyen az ár,
Ha vízen járok, megyek gyalog!

Utánad,
A holnap még várhat!
Utállak,
Mert csak benned látok társat!

Figyellek,
Már a részem lettél!
Szeretlek!
Én vesztettem. Te pedig nyertél...


2015. augusztus 26., szerda

Honnan tudhatod?

A napokban egy kedves hölgyismerősömmel való beszélgetés közben nekem szegezte a kérdést: "Honnan tudhatom, hogy bejövök-e a srácnak?". Nos hölgyeim következzen egy kis önelemzéssel egybekötött lepel lerántás, avagy honnan tudhatod?








2015. augusztus 16., vasárnap

Il squadra, la ragazza e l'amore - Nancy Smith&Dominique Know

Mielőtt még egy rövid időre szüneteltetném az írást (nyaralás), hozok egy bemutatót. Maga a blog története már-már sablonosnak mondható is lehetne, de az írók(önfényezés, mert az egyik én vagyok) különlegessé tették egyetlen apró trükkel. A blog nem más mint a hangzatos című Il squadra, la ragazza e l'amore, Nancy Smith és Dominique Know "tollából"



2015. augusztus 12., szerda

Egy Senki Naplója

Lángolnak a betűim, a tollam papírt karcol
Bennem ezer világ, önmaga ellen harcol
Kirángat a bajból, majd nevetve pokolba taszít
Ezernyi apró hibát, összeolvaszt s felnagyít

A gyűlölet megvakít, a szeretet bilincs a kézen
A pergamen lángol már, örökkön izzó vérszem
Ennyi a részem. arctalanul, naplóba rejtve
Utat mutat egy angyal, miért érzem magam megvezetve?

Egy lélek ráncba szedve, egy pedig börtönbe zárva
Egy világ társat talált, egy pedig örökre árva
Megváltásra várva, egymás mögé rakott mondatok
Élénk bennük az értelem, de csak üres szónoklatok

Mondjátok meg, hol vagyok? Arctalanul, mindig némán
Hozzád kötném az életem, de rég elfogyott a cérnám
Kikövezett sétány, egy lépés előre, kettő hátra
Leírva az írhatatlant, hogy ne vehessenek szájra

Még lenézek a tájra, mielőtt újra indulok
Mindig menni, csak elre! Pedig tudom, elbukok
Nem érdekel, tovább futok! Egy lábatlan mankója
Ez az örökké íródó, arctalan senki naplója...


2015. augusztus 11., kedd

Tizennyolcaskarikás


Már most az elején leszögezném, ez mindenről csak az én saját bejáratú véleményem, nem kötelező egyet érteni, sőt még elfogadni sem. Már régóta motoszkált a fejemben, hogy írok erről is és úgy éreztem most jutott el a kapcsolatunk az olvasókkal olyan szintre (*hüpp :')*), hogy megtehetem. 





2015. augusztus 10., hétfő

Tudat alatt (Sokadik rész)

Veszni tűnő hajnali álom, újra életre ébredt az öntudat
Minek értelme után, csak pár tudattalan hulla kutat
Látni véltem tudat alatt, ahogy rám kacsint a tükörképem
Egy édes mosoly az arcomon, nyakamban csillog az ezüstérem

Már akkor tudni véltem, nem sokáig maradhatok második
Csillog az az arany is, de a fénye gyorsan elhalványodik
Miattad állok itt! A fejünk felett csak negyedhold
Ez is már a sokadik rész, a lapon mint szégyenfolt

Ami egyszer a tied volt, hajítsd el, majd szerezd meg!
És hazudhatom még ezerszer azt, hogy én már nem szeretlek!
Most elbújok, hát keress meg! messziről néznek alakok
Ahogy egy viharfelhő alatt a szivárvány nyakába harapok

És újra el hasalok... Felkelni mindig és tanulni járni
Hiába ütött ki az élet, hiába akar megtörni bárki
Két lábbal a földön állni. Már közel van a végtelen
Az értelmetlen értelmet, azt hiszem lassan érthetem

Azt mondom újra légy velem! A tébolyból egy apró szelet
Örökké igaz, aki tagad. Sok kívánhat, de csak egy szeret
Elment az eszed! A csirkepaprikást is elcukroztad
A nyakleves a fazékban... De az összetevőit te hoztad!

A főorvos újra oktat: a szemed a culprit laesio
Magához láncol, s fogva tart. Ez örökös kohézió!
Mondd mégegyszer: Élni jó! Hát választom az életet
Javítanám a mondatot, de elveszett az összes ékezet...


2015. augusztus 7., péntek

Nem azért, aki...

Ismét egy rövid történet következik, illetve inkább párbeszéd egy kis olasz város két futballistája között, a kapcsolatokról és a miértekről...







Ez Vagyok

Mosódik a világkép, üvegszilánkokban látom magam
Kócos lett a betontömböm, törött téglából épül falam
rád nézek és eláll szavam! Én az utolsó tróger költő
de pár cseppet boldogságból... Vajon kinek tölt ő?

a válasz mindent döntő, bennem újra utat tör a céltudat
De új napra új harcos éled, és ez bennem új célt mutat
Úriember így mulat! Megint sárga földig csont részeg
Lennék én herceg... Délceg... De nem érzem magam késznek!

Ez megint csak részlet. Jöjjön hát az utolsó kérdés:
Hadd legyek már boldog végre! Ez olyan nagy kérés?
Veszni tűnő érzés. De magamnak mindent én adtam!
Forró tüzes katlan... Hehh! Megint egyedül maradtam

Széllel szemben haladtam! Ez még mindig én vagyok!
Néha vihart hozok, de utána csak mosolyt hagyok...
néha még mindig csalok! De állandóan szivárvány jár felettem
Nem azért szeretlek aki vagy, hanem azért aki lenni tudsz mellettem...


2015. augusztus 6., csütörtök

Az első mérföldkő...


Nos tegnap este a blog egy igen nagy mérföldkőhöz érkezett, ez pedig nem más, mint a 10000. "lábnyom" az oldalon . Meg kell mondjam, álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen nagy számot el fogok érni ezzel a dologgal bő 3 hónap leforgása alatt. Ez egy ünnepi bejegyzés, úgy gondoltam meglepem az olvasókat valami különlegessel. Lerántom kicsit a leplet a miértekről, hogy miért született meg a blog, miért ilyenek a bejegyzések, és honnan kerülnek elő az ötletek...



2015. augusztus 4., kedd

Magyar vagyok!

Valószínűleg ezt a bejegyzést sokan nem fogják érteni, vagy átérezni, mivel kicsit ellébecolunk egy másik világba. Tudjátok, azt mondják Magyarnak lenni ebben a világban nem nagydolog. Pedig szerintem, ez mindennél többet jelent. Ide köt a múlt, a jelen és remélhetőleg a jövő is. Tartozunk valahová. Futballszurkolóként is: Magyarok vagyunk.




2015. augusztus 2., vasárnap

Múlik

Múlik az idő, az emlékek távoznak
az új szelek mást hoznak, az érzések változnak
pár csepp az álomból, ezek minden agyat átmosnak
de még emlékszem kik voltak, akik másért feláldoztak...

Elteltek az évek, hordtam eleget a láncot
A valóság megtörte, bennem azt a naiv srácot
Én maradtam ugyanaz, de te közben más lettél
Azért fogsz majd utálni, amiért régen szerettél!

Az élet labirintusában, te voltál a térképem
De megkopott a papírlap, és én voltam ki' széttéptem!
Te csak lépj tovább... Én maradok ezen a térfélen
Ha múlik az emlékem, majd rád kacsintok egy fényképen...

Üldözőből üldözött, azt hiszem csak ez lettem
Hol van már az a világ, amikor utánad eredtem
csak egyet szerettem volna: a kezed legyen kezemben
A fegyverem már letettem... Azt hittem vesztettem

De én győztes lettem! Abból hitetlen és gyenge
Azt hittem hogy fent vagyok... De rám szakadt a világ terhe
Neked ez hogy menne? De nem! Nincsen már több kérdésem
Utoljára te öltél meg... De a sírkövemet én véstem...

Elmúlt a nyár is már, az életből már csak tél van hátra
Elmúlott a napsütés... Csak a szívem árva!
vesszen csak kárba, most tűnjön el az emléked!
abból amit te adhatsz, nekem ennyi elég lesz!

elfelejtem a tegnapot, de reggel úgy kelek ki az ágyból
hogy a tegnap esti könnyeket, még nyelem le a számból
mit várjak a mától? Ha a tegnapom is elveszett
szívem ezüst burkolata, már nagyon régen megrepedt

Elmúlott a lelkesedés, pedig a trükköket lelestem
Múlhatnának azok a sebek... Már annyiszor elestem...
Én a földről felkelnék... Ti elégedetten szanáltok...
utolsó mondtat az ég felé... Hol vagytok most barátok?

Vidd ami az enyém, hisz' én voltam már ott
ami egyszer csókot hintett, most hirtelen arcon vágott
Van aki boldogságot, a magamfajta mást "kaszál"
Tegnap még a vállamon ült, mára elrepült a kék madár...


A igazi győzelem...

Hogy a győzelem minden pénzt megér-e? Van akinek igen, de az egy gyenge ember, aki csak ezzel érzi magát erősnek. Pedig az igazán erős emberek sosem a győztesek, hanem azok akik veszítenek és felállnak. A legerősebbek pedig azok, akik segítenek felállni...







2015. augusztus 1., szombat

Függőség

A probléma fő oka a túlzott dopamin termelés... Na igen... Függőség. Mindegy hogy min függ az ember, az biztos, hogy lejönni a cuccról nem egy leányálom. Elképesztő akaraterő kell hozzá, ami valljuk be, nem mindenkinek van... Nekem se nagyon...







2015. július 29., szerda

Barátság?!

A mai bejegyzés tulajdonképpen a levelesládából való, de a súlya miatt úgy döntöttem, hogy teljes bejegyzés lesz belőle. A levél tartalma (és a téma is ezáltal)... *dobpergés*... Létezik-e igazi fiú-lány barátság!





2015. július 28., kedd

Karma monológ

A mai történetem igazából nem is történet, csupán egy megtört ember nem is annyira rövid monológja a méltó büntetésről és karmáról.










2015. július 27., hétfő

A krónikások - Oucklerno Krónikái

A mai nap ismét egy kis feljegyzést hoztam az olvasónaplómból, egy igazán különleges blogról. Gondolom szinte mindenki találkozott már szerepjátékokkal. Az Oucklerno Krónikái ezt a vonalat lovagolta meg, és kalauzol minket a fantasy érdekes és kalandos világába.
(megjegyzésként hozzá csatolnám, jelenleg is keresnek írókat!)

2015. július 26., vasárnap

Táncold el az életed!

Mostanában elég sokat írok az értékvesztésről és mára is egy ehhez kapcsolódó dolgot hoztam. Az fiatalokban valahogy mindig benne volt és benne is van az igény a bulira, a táncra és emellett persze az alkoholra. A tánc azt hiszem maga az élet...








2015. július 24., péntek

Felejtés

Kérdőjelek körülöttem, hova tűnt az angyalom
Nincs már meg a lehetőség, nincs meg már az alkalom
A hangszóró is súgja, én pedig csak hallgatom
Az elképzelt kis világomat, már csak magamnak alkotom

Az álarcot leszedtem, nem véd már az acél fátyol
Elővettem igaz arcom, jégpáncélon a tér lángol
Eltűnt már a szerelem... De az érzés most is bennem él
Örök vesztes lettem, aki még mindig győzelmet remél

Én láttam Utópiát, az elmém arany könyvében
Ha tegnap még szerettek... Akkor most meg miért nem?
Édes volt az álom, de túl kemény az ébredés
Egy életen át szeretni, súgd meg nekem: Miért kevés?

Kívül szmájli... De belül... Fáj mi?
Árral szemben... Gyerünk, állj ki!
Én falat építettem, a szívem volt a tégla
A neved felírnám újra, de mára elkopott a kréta...

Merre van a szivárvány? Felettem az ég dalol
A világot megfestettem, de nem maradt csak krétapor
Egy kesze-kusza elmék... Sokan értenek de nem látnak
Mind az ajtó előtt állnak, de soha többé nem várnak

Neked ez az átlag... Nekem simán felette!
Aki egyszer emlékezett, ma már az is feledne...
Az emlékek eltemetve, ami szép volt: föld alatt
Egy heg csak a szív felett... Az is kajak földagadt...

Pár apró lépés... Egy előre, kettő hátra
Nekem már senkim nincsen, aki a túloldalon megvárna
A gitárom húrjai, rég szanaszét szakadtak
Az utolsó felesem, azért még kikérem magamnak

És felejtelek örökre, már nincs értéke az aranynak
közös életünk képei, már csak legendák maradnak...
Van az aki boldogságot, a magamfajta mást "kaszál"
Tegnap még a vállamon ült, mára elrepült a kék madár...


2015. július 23., csütörtök

A szerelemről szakszerűen...

Elérkezett az idő, hogy egy olyan bejegyzést írjak, ami alá van támasztva tudományosan és utána kellett néznem sok mindennek ahhoz, hogy elkészüljön(ilyen még nem volt és többet szerintem nem is lesz). De íme itt van, beszéljünk a szerelemről szakszerűen. Illetve arról, hogy mi az amit szerelemnek hívunk (igen, ezzel alátámasztom a saját bejegyzésemet, amit ezzel kapcsolatban írtam). Előre szólok, illúzióromboló és kissé tudományos lesz...

Tudat alatt

Elérkezett az idő, hogy megosszam veletek a Tudat alatt sorozatom utolsó(számotokra) epizódját, ami valójában, ha a megírásának időpontját nézzük az első volt. Ha elolvassátok, érezhettek hasonlóságot, utalást a többi részére a sorozatnak. Ez természetesen nem véletlen, mint ahogy a visszatérő sorok sem!



Tudattalan tudat alatt, túl okos aki féleszű
Itt vakot csak vak vezet, aki szemtelenek között félszemű
A hazugság több rétegű, a te álarcod meg átlátszó
A lobogód felettem lebegne, de itt neked nem áll zászló

Kéne valami jó zárszó, az talán boldog lehetne
Ezer lánynak adtam szívet, de most egy sem jut az eszembe
Kezet adj a kezembe! hogy tisztán láthassam a jelet
Én csak önmagamat szeretem... Ha más már úgyse szeret...

Magamból majd színész lehet, a színpadon sztár lehetnék...
És szeretném a szerepem, ha nem csak én élném meg szerepként
A kérdőjelek helyett, a végére tehetnék egy pontot
Az életutam túl görbe... Úgy nyomnék egy restart gombot!

Igen, pont ott! azon a szakadt utolsó lapon...
Lapoznék ha hagynának, de ha tehetném sem akarom!
Magam a valóságból kivakarom, mert a szivárványban pont jó!
Ahova elhajított, az *alprazolam-pálinka kombó!

Falak vesznek körbe... Csak egy ablak előttem
De nem merek átmászni... Az üveget betörtem
Nincs bennem megbánás, magam előtt ülök még
Az arcomat látnám, de összetört a tükörkép...

Itt maradtam árván... Haragszom rád, és haragszom magamra
Emlékszem mikor a nevedet, karcoltam olyan falakra
Amiket én építettem... Ahol a szívem volt a tégla
A neved újra felírtam volna, de mára elkopott a kréta

Talán én vagyok a béna... Győztesből így lesz vesztes
Ha nem bírsz el a veszteséggel, akkor már csak veszthetsz
Az én háborúm keresztes, de nem hiszek, csak magamban
A hitem így már hiteltelen, csak eretnek maradtam

Egy alaktalan alakban, láttam meg a jövőképem
Ahogy fénylő árnyékként, a távolból jövök éppen
A fizetségem kérem! Mindenki egye amit főzött!
Én is csak egy vesztes vagyok, aki ezerszer győzött...

A döntőbíró ítélkezik: a tárgyalás már tárgytalan.
Az érzelem nem eladó, de a szíved helyén trágya van!
Az esküdtszék pártatlan! De mégis velem szemben állnak
Az ajtót előttük becsuktam, hát az ablak előtt várnak

A szavaim szállnak, pedig szárnyuk már rég elveszett
A töltőtollból költő ébred, de visszaalszik... Meglehet...
Még pár életet elvehet, ha nem keres, de találja
A holnap már rég elveszett, de megtalálom talán ma

Nincs igen, csak halvány ha! talán megvárna...
Árral szemben úszva, a halált hozó égi bárka
Elém új világot tárna, de előbb meg kell halnia
Nem nyílik a szekrényajtó, nem vár engem Narnia

Nincs kábszer? Hát van pia! Mélyül már a szakadék
Nincsen már több szerelem, de egy szív talán akad még!
Szívem szerint maradnék, de megindulok hogyha kell
Rám kacsint az ég alja, bennem mindig élsz fater!



*alprazolam: gyógyszer hatóanyag, a szorongás és a pánikbetegség kezelésében használják.

2015. július 22., szerda

A szó súlya

Egy kicsit ráfűzve az előző postra a mai gondolatmenetet, érkezem egy újabb átgondolandó témával. Sajnos, ahogy az értékek tűnnek el, egyre inkább előkerül egy dolog, amivel szintén már mindenki találkozhatott. Az emberek elfelejtik, hogy a szavaiknak mekkora súlya van és mit okozhatnak egy-egy kimondott szóval a másik embereknek...



2015. július 21., kedd

Becsületkódex

Egyszer valamikor még az őskorban láttam egy filmet Samy Naceri-vel aminek a címe Becsületkódex volt és ez a "tekercs" eléggé nagy hatással volt rám. Nem maga a gengszterélet, hanem a mögöttes tartalma miatt. Mert becsületkódex mindig és mindenhol volt, csak nem nevezték így. Az már más kérdés, hogy mostanra ezek az íratlan szabályok és törvények egyre inkább feledésbe merülnek...


2015. július 20., hétfő

Tükör

Előttem a tükörben egy arc, a szeme kajak véreres
Ez a péntek esti karc, megint lecsúszott pár feles
Engem itt már ne keress, megint szétesett a világkép
Csak a koporsómhoz elfutok, a sarokra virágért

Hitetlen némaság, ez a sorsom... Nem félek!
Én bármit elérek, a szívemben kincs van... Temérdek!
De a tűzben elégek, mit önmagam gyújtottam
Ha egy kezem kellett, én mind a kettőt nyújtottam

De nem kell a segítség, én már mindent értek
Vége a télnek, most a tavaszt látom szépnek
Hello! Még élek... De megint rám hatott a létezés
Egy életen át szeretni... Mondd meg nekem: Miért kevés?

Nehéz az ébredés, a munka sem tart életben
Mondjad még egyszer! Már megint szétestem
De élveztem... Azt a könnyűvérűt... Háromszor
És azt is éreztem,ahogy lassan belém-kóstol

Kifogyott a golyóstoll, a soraim is elkopnak
Bűnöző hajlam sem veszett... Ezek bármit ellopnak!
Ezüst a vérben, most ettől kaptunk mérgezést
Megint ezüst az érem, nem várom az eredmény hirdetést

Én csak örök második, föld alatti vesztes
Pedig vezér voltam, és a hadjáratom... Keresztes!
De most mondd meg nékem, édes tükröm-tükröm
Ha az isten nem bocsát... Ki bocsátja meg bűnöm?

Édes a vakság... Erő, hit meg becsület
A feleletem gyenge... Egyes fiam... Leülhet!
Az iskola taszít, a tudás határozza létem
Nem tehetek róla... De még mindig érzem

Hogy legbelül vérzem, és félőn megkérdem
Ez nekem érdem? nem hiszem, csak látom
Veszett a szerelmem, és veszett sok barátom
A gongot várom... De az ütéseket állom...

Ez totál K.O., én ismét kiütöttem magamat
Pedig volt bennem kellő erő, na meg kellő akarat
Ledöntöm a falamat, aminek én vagyok az építésze
Apám üvölt a sírjából: Édes fiam, térjél észre!

Ez tükör... Benne minden nap mást látok
Áldás és átok... Ugrani kéne, de túl mély az árok
Még arra várok, hátha megreped a valóság
Skizofrén hajlam... erre gyógyszer nincsen... Baromság!




2015. július 19., vasárnap

A Manipulátor

Vannak emberek, akik irányítanak. Akik az orrodnál fogva vezetnek. Akik kedvükre alakítanak át téged úgy, hogy közben nem is tudsz róla. Őket hívjuk mi Manipulátoroknak.






2015. július 15., szerda

A Tűz

A fény a szemedben olyan mint a tábortűz. Lehet, hogy lassan kialszik, de ha táplálni próbálják, mindig ott lesz a szikra, ami ugyanolyan fényesen tud égni, mint előtte...


Vallomás


Csak egy darab papír. Egy apró kis fecni, amire szavak kerültek. Szavak, amik igazak. Egy vallomás...






2015. július 8., szerda

A megmondóember...


Van egy emberfajta, aki igazság szerint az agyára megy a körülötte levőknek, de őt ez egyáltalán nem érdekli. Tipikusan az a fajta, aki mindenkinél, mindent sokkal jobban tud. Igen, ő a "szuperintelligens" megmondóember...




2015. július 6., hétfő

Ál-álmoskönyv

Az ember álmaival kapcsolatban eléggé sokféle legenda és feltevés kering a világban. Próbálják megfejteni őket, egyesek a jövőt vélik felfedezni bennük, mások meg egyenesen félnek tőlük, pedig az ember álmai talán ennél jóval egyszerűbb és érhetőbb jelenségek.







2015. július 3., péntek

Lábnyomok

Elmúlt érzelmek, emlékképek, lábnyomok a szívben
Nehéz teher a kereszt, mit idáig a vállamon vittem
Csak magamban hittem... Most már tudom, hibáztam
Eltűntél a fényképről, míg én a tükörképemmel vitáztam

Itt senki sem hibátlan! A tökéletes is csak álca...
Lepel mögé bújt varázs. De megint eltörik a pálca...
Lehetőség kell? Itt a tálca! Veszteglő szabad préda
A neved falakra írtam egyszer, de már elkopott a kréta

Örök álomképként kísért néha... Elmúlni csendben, szépen...
Majd akkor, ha megtaláltam helyem újra az égszínkékben
Hogy legyen helyem a mindenségben, átkúszok a tébolyon
Ahol minden az én hibám... Ahol minden démon vérrokon!

Ott minden nap ér pofon, ez is csak rémisztő délibáb
A rádió is halkan súgja: Nem éri meg várni rád!
De a fájók is szép hibák, költői a hasonlat
Rozoga repedt szíven, mit kőműves be vakolhat

Nem teszem le a tollat! Ha nincs papír én kőbe vésem
Hogy nem létezik szerelem, de akit szerettem, visszakérem...
Megint ezüst az érem, még mindig végighasít a célszalag
Szembe jön pár fájó emlék, mert ami itt volt, itt marad

Ami feszül szétszakad... Csak múló szavak és  imák...
A szíved újra felé mennék, kezemben szál hóvirág
Csukott ajtók, vak világ... De meglátsz ha szemeid kinyílnak
Én sosem voltam az igazi, de mindig melletted voltam hamisnak...


2015. július 2., csütörtök

Szakítópróba...

Tudjátok az van, hogy megláttam egy érdekes képet képet (a tovább olvasomra kattintva meglátjátok) és ihletet kaptam arra, hogy megosszam veletek a gondolataimat a szakítás utáni időszakról. Legalábbis egy szemszögből: A férfiéból.