2015. július 27., hétfő

A krónikások - Oucklerno Krónikái

A mai nap ismét egy kis feljegyzést hoztam az olvasónaplómból, egy igazán különleges blogról. Gondolom szinte mindenki találkozott már szerepjátékokkal. Az Oucklerno Krónikái ezt a vonalat lovagolta meg, és kalauzol minket a fantasy érdekes és kalandos világába.
(megjegyzésként hozzá csatolnám, jelenleg is keresnek írókat!)
Az Oucklerno Krónikái egy kicsit misztikus, abszolút fantasy blog. A különlegessége az, hogy a blog felépítése eltér a hagyományostól. Minden író egy-egy előre megalkotott világban élő szereplő történetét mondja el jó krónikásként, és vezet bele Oucklerno birodalmainak rejtelmeibe. Ergo kicsit szerepjátékokhoz hasonlóan, minden író egy főhős történetét mondja el, akik egy nagy világ térképén mászkálnak, és itt-ott esetleg összefutnak a másik író karakterével is.
Az érdekesség, hogy a szerkesztők elmondása alapján ez így egy Dinamikusan fejlődő világ, amit abszolút az írók építenek és csak építeni tudnak hozzá, elvenni belőle nem! Tehát amit az egyik író leír, az bizony már ott lesz a térképen és nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Hogy mennyire is Fantasy a dolog? Azt bizonyítja, hogy megtalálhatóak a blogban levő fajlexikonban Bukott angyaloktól kezdve a különböző elfeken, Küklopszokon és törpéken át a sárkányokig mindenféle faj és ugye mivel dinamikus világ, itt is egyre több faj fog megjelenni.
A történeteket illetően már egy-két fejezetet elolvasva látszik, hogy tényleg egy egyedi, varázslatos világról írnak a krónikások. Minden karakternél választékosan megírt, fantáziadús, érdekes történetekkel akad össze az ember (Bár egyenlőre egy-egy szereplőhöz még csak egy-két fejezet található meg).

Amit érdemes tudni, hogy szerkesztő, illetve írófelvétel folyamatosan van! Aki kedvet kap eme érdekes világ tovább építésére, az jelentkezzen a szerkesztőknél és legyen részese Oucklerno varázslatos világának!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése