Ismét egy rövid történet következik, illetve inkább párbeszéd egy kis olasz város két futballistája között, a kapcsolatokról és a miértekről...
Az óra éppen hogy 12-t ütött, amikor sietős léptek hallatszottak a Via Guiseppe Pirinoli és a Via Scarincio sarkánál. Tommaso Aquino, a helyi futballcsapat kapitánya volt az, aki jó szokás szerint késésben volt, de a fölére ragadt telefon nem vetette észre vele ezt a tényt, hiszen Carmela hívta, a lány akivel a viszonya igencsak viharos és a kívülállók szemében totálisan érthetetlen volt. A kapitány sietős lépteit lassabbra vette, ahogy a Via Scarinciora fordult és szeme a Bar Fiori kicsi, rácsozott ablakára tapadt, ahogy a kezében telefonnal a pult mögött szorgoskodó Carmela tekintetét kereste, majd mosollyal az arcán intett neki és már indult volna befelé a kávézóba. Ekkor jutott eszébe, hogy igazából már fél órája a Lanterna Bluban kéne lennie, ahol jó barátja és csapattársa Biagio Croato már igen rég óta ücsörgött egykedvűen, miközben őt várta. A Lanterna Blu az imperiai futballcsapat egyik törzshelye volt, egy igazi ékkő az amúgy zsúfolt, egyhangú háztömbök között a rózsával körbefuttatott ablakaival. Amikor Tommaso belépett az étterem kékkel díszített ajtaján, Biagio már rosszalló tekintette várta az asztalnál ülve...
- Megint az a rohadt telefon! Komolyan, hozok pillanatragasztót és odaragasztom! - kiáltotta át a termet Biagio.
- Le kell tennem. Majd hazafelé beugrom. Szia. - mondta a telefonba Tommaso és zsebébe dugta a telefont - Nyugodjál le haver, itt vagyok. Kicsit megcsúsztam időben, de itt vagyok, nem kell aggódni.
- Te mindig csúszol... Szerintem inkább síelőnek kéne lenned...
- Jó, nyugodjál le. Rendeltél már?
- Igen. Kikértem a tiedet is. Szerintem lassan hozzák is. Tudsz valamit? Már el kéne kezdeni az alapozást, de sem Novello edző, sem az elnök nem keresett.
- Semmit az ég világon. Lehet nincs is már csapatunk...
- Na persze... Figyelj, tedd már el azt a telefont! - Förmedt rá Biagio a vele szemben ülő csapattársára.
- Jó, csak gyorsan meg kell írnom...
- Ne írogassál baszd meg! Komolyan mondom, egy idióta vagy. Szállj már le a földre. Kikészítesz. Ez a nő teljesen elveszi az amúgy se sok eszedet.
- De én...
- Nincs de én. Szakítottatok már három éve úgy, hogy két évig azt sem tudtátok mi van a másikkal. Erre jön az, hogy kibékültök, majdnem összejöttök, aztán rá pár hétre megint szapuljátok egymást, most meg megint kapaszkodsz utána. Nem azt mondtad nekem egy hónappal ezelőtt, hogy soha a büdös életben nem jönnél össze vele?
- De ezt mondtam. De ez bonyolultabb ennél. Nem értheted.
- Na akkor világosíts fel, mert tényleg nem értem.
Tommaso nagy levegőt vett, majd megfontoltan nekikezdett.
- Nézd. Ez egy hülye dolog. Tudod, minket mindenki mindig megpróbál szétválasztani. Sikerült nekik mindig is. Nem rajtunk múlott, hogy nem vagyunk együtt. Soha nem rajtunk múlott.
- Mert idióták vagytok. Ezért nem bírtok megmaradni egymás mellett. Egyszer ti vagytok az ideális páros, Imperia álompárja. Egyszer meg egy percet nem bírtok ki egymás mellett úgy, hogy ne akarnátok letépni a másik fejét és kiakasztani valamelyik villanyrendőrre.
- Azt hogy ilyenek vagyunk egymással, mindig a körülmények hozzák. Lehet nem tudunk kezelni bizonyos helyzeteket. Mert hibázunk és összeveszünk, de mindig kibékülünk, mert egyszerűen élvezzük egymás társaságát és mert megértjük, segítjük a másikat. És lehet, hogy idióták vagyunk. De nem érdekel.
- Mi az, hogy nem érdekel? Ember, vedd már észre magad. Magyarázol össze vissza, miközben hajtogatod, hogy nem vagy szerelmes. De közben úgy viselkedsz mint egy idióta. Féltékeny vagy úgy, hogy nincs köztetek az ég világon semmi...
A pincér jelent meg Tommaso háta mögött, kezében két tányérral, és üdvözölte a kapitányt, majd letette az asztalra a leveses tényért, benne a gőzölgő igen intenzív paradicsoma illatot árasztó, vörös levest.
- Köszönöm! - Bökte oda a pincérnek, majd ránézett Biagiora és elkezdte mondandóját - Elmondok egy titkot. Nem nem vagyok szerelmes. Tisztán és logikusan fel tudom írni neked, hogy mi az amit érzek és miért érzem. Egyszerűen szeretem érted? Nem vakon, nem rózsaszín ködben. Nem. Tudom a hibáit, ismerem és még így is azt érzem, hogy szükségem van rá. És lehet, hogy a büdös életben nem leszünk már együtt, de akkor is.
- Te ökör... Bocs, hogy ezt mondom, de az vagy. Sőt nem is ökör, hanem inkább barom... Szerintem a bolondját járatja veled. Illetve nem is ő, hanem te csinálsz magadból bolondot. Hiszen az utóbbi 4-5 hónapban csak azt hajtogattad, hogy miért utálod, vagy nem tudod elviselni és mennyire gáz amit művel. Akkor áruld el nekem... Mi a büdös úr istenért van ennyire szükséged rá????
- Barátom... Tudod én nem azért szeretem őt, aki... Hanem azért, aki lenni tud mellettem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése