Minek értelme után, csak pár tudattalan hulla kutat
Látni véltem tudat alatt, ahogy rám kacsint a tükörképem
Egy édes mosoly az arcomon, nyakamban csillog az ezüstérem
Már akkor tudni véltem, nem sokáig maradhatok második
Csillog az az arany is, de a fénye gyorsan elhalványodik
Miattad állok itt! A fejünk felett csak negyedhold
Ez is már a sokadik rész, a lapon mint szégyenfolt
Ami egyszer a tied volt, hajítsd el, majd szerezd meg!
És hazudhatom még ezerszer azt, hogy én már nem szeretlek!
Most elbújok, hát keress meg! messziről néznek alakok
Ahogy egy viharfelhő alatt a szivárvány nyakába harapok
És újra el hasalok... Felkelni mindig és tanulni járni
Hiába ütött ki az élet, hiába akar megtörni bárki
Két lábbal a földön állni. Már közel van a végtelen
Az értelmetlen értelmet, azt hiszem lassan érthetem
Azt mondom újra légy velem! A tébolyból egy apró szelet
Örökké igaz, aki tagad. Sok kívánhat, de csak egy szeret
Elment az eszed! A csirkepaprikást is elcukroztad
A nyakleves a fazékban... De az összetevőit te hoztad!
A főorvos újra oktat: a szemed a culprit laesio
Magához láncol, s fogva tart. Ez örökös kohézió!
Mondd mégegyszer: Élni jó! Hát választom az életet
Javítanám a mondatot, de elveszett az összes ékezet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése