2015. október 13., kedd

Placebo hatás


Létezik az orvoslásban egy dolog, amit placebo hatásnak neveznek. A hivatalos megfogalmazás szerint: "A placebo (latin szó, jelentése 'tetszeni fogok) klasszikus, meghatározása szerint egy olyan „anyag vagy eljárás, ami az érintett tudomása szerint változtatni képes bizonyos tüneteket vagy külső-belső testi észleleteket, ám valójában nem bír az e változásokhoz szükséges farmakológiai vagy specifikus hatással”. Viszont ez a hatás az élet bármelyik területére kivetíthető...




Na persze ebben a dologban is az emberi agy játszik szerepet és az a dolog, hogy hiszünk-e a dolgokban. Mint ahogy a placebo hatás az orvoslásban is tartja a hiszek benne, tehát a semmi képes meggyógyítani jelen van itt, ez ugyanígy jelen lehet a sportban (és a fizikai a teljesítményben), vagy akár a szerelemben, vagy az emberi személyiség alakításában is.
Az első, sportteljesítményben mérhető placebohatás-vizsgálatot az 1970-es évek elején végezték, ezt követően pedig 2000-től számos kutatási eredmény látott napvilágot a témában. A sport-placebo vizsgálatokból kiderült, hogy a sportteljesítményben van mérhető placebohatás, ezt többféle (placebo) szer is ki tudja váltani, valamint arról is vannak már adatok, hogy a placebokezelést kapó személy személyiségtulajdonságainak (pl. vonás és állapot szorongási, extraverzió, vonás szintű optimizmus) és a különböző sport (táplálékkiegészítő) szerek érzékszervi (perceptuális) tulajdonságainak (azaz színüknek, formájuknak) milyen szerepük lehet a placebohatás megjelenésében. A placebohatást legalább négy faktor befolyásolja. A klinikai vizsgálatokkal ellentétben, a sport területén ezekről a faktorokról még elég keveset tudunk. A szándékos félrevezetésen alapuló placebohatás etikai dilemmái mellett fontos tudni, hogy léteznek nem félrevezetésen alapuló placebók, technikák is. Valamint egy külön érdekes terület a sportpszichológusok által a teljesítmény javítása érdekében alkalmazott technikák, mint pl. a mentális tréning, ami szintén egyfajta beavatkozás – valós szer használata nélkül.
A placebo lényege valójában a hit. Az hogy elhisszük azt, hogy képesek vagyunk. Képesek változni, szeretni, győzni vagy gyógyulni. És ugyanez a hatás az, ami miatt egyes embereket másnak látunk a külső befolyásolás eredményeképpen. Itt arra gondolok, hogy van például egy lány. Egy átlagos, csúnyának nem, de szépnek sem mondható nő. Ha a körülöttünk levő emberek azt beszélik, hogy ő mennyire jól néz ki, és mennyire jó nő, akkor előbb utóbb ez a kép bennünk is ki fog alakulni (nagy eséllyel). Mert előbb-utóbb, ha sokat hallja az ember, akkor elhiszi, és ha elhiszi, akkor olyanná válik.
Vannak emberek, akik ezt a jelenséget képesek a maguk képére formázni és a saját hasznukra alakítanak ki hamis képet saját magukról, ami miatt népszerűbbek lesznek, vagy jobbnak látszanak. Ez tulajdonképpen egyfajta álarc amit az ember maga elé formál. Itt viszont már azért az is bejön a pakliba új kártyalapként, hogy ez is csak illúzió.
Hogy a placebo hatás hasznos-e? Ezt a szituáció adja. Sok helyütt nyerhet vele az ember, máshol pedig hatalmasat bukhat...


Forrás: Wikipedia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése