2015. július 2., csütörtök

Szakítópróba...

Tudjátok az van, hogy megláttam egy érdekes képet képet (a tovább olvasomra kattintva meglátjátok) és ihletet kaptam arra, hogy megosszam veletek a gondolataimat a szakítás utáni időszakról. Legalábbis egy szemszögből: A férfiéból.



Tény és való, hogy a nők és a férfiak máshogy dolgozzák fel a fájdalmat és a szakítást (jobban mondva a többség). Nálunk pasiknál a séma az hasonló, csak a kivitelezés sikere más.
Az első fázis a féktelen bulizás(jó ez előtt van egy nagyon rövid időt átölelő sírás, esetleg hisztérikus bőgés, meg egy 4-5 csomag 100-as papír zsebkendő rendeltetésszerű elhasználása és önsajnálat). Amikor kiadjuk magunkból a feszültséget és "vadászni" indulunk. Joggal nevezhetnénk ezt "csajozós", vagy "egyéjszakás" fázisnak is. Az okát sokan sokféle módon festik fel, pedig sokkal egyszerűbb, csak két szó: Büszkeség és Egó. Azért történik a féktelen csajozás és bulizás, hogy egyrészt felejtsünk (vagy ne is emlékezzünk arra amit felejteni kéne), másrészt pedig hogy bizonyítsuk magunknak és a világnak azt, hogy azért mert egy embernek nem kellünk, másnak még kellhetünk. És ez az ami egy férfiembert motivál ilyenkor és tulajdonképpen lehetőség szerint céltalan egy éjszakás kalandokba menekülünk. 
A következő fázis az elfogadás lenne, de ezt inkább amolyan "lesz*rom" fázisnak nevezhetnénk. Ez az a helyzet, amikor elhitetjük a környezetünkkel és magunkkal is, hogy nem érdekel az exünk. A vicces ebben az, hogy abszolút komolyan is gondoljuk, hogy tényleg, halál komolyan nem érdekel, hogy éppen kivel van, mit csinál. Ilyenkor jönnek azok a mondatok, hogy "lesz*rom azt a k*rvát, csináljon amit akar"... 
A végső fázis pedig nem más, mint a befordulás. Amikor rájövünk, hogy bizony szerettük azt a lányt és mocskosul erőt vesz rajtunk a magány és a megszokott ember illatának, hangjának, érintésének a hiánya. Ez az a fázis, amikor a férfiember eltűnik a világ elől és otthon fekszik egész nap, egy fél szót sem kommunikálva a külvilággal. Ez a leghosszabban tartó fázis és bizony ez az ami igazán nyomot hagy az emberben.
Aztán természetesen ez is elmúlik és újra indul a körforgás, mert vagy visszatalál hozzánk ugyanaz a leányzó, vagy találunk egy új "nagy Ő"-t, vagy csak simán elkopik minden érzés és emlékek. Az egyetlen kérdés, hogy ez az egész mennyi időt vesz igénybe... Van akinek elég egy pár hónap, van akinek egy élet és van akinek egy élet sem.


1 megjegyzés:

  1. Érdekes. És jó látni, hogy valaki ilyesmiről is ír, férfi szemszögből. :)

    VálaszTörlés