2015. augusztus 6., csütörtök

Az első mérföldkő...


Nos tegnap este a blog egy igen nagy mérföldkőhöz érkezett, ez pedig nem más, mint a 10000. "lábnyom" az oldalon . Meg kell mondjam, álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen nagy számot el fogok érni ezzel a dologgal bő 3 hónap leforgása alatt. Ez egy ünnepi bejegyzés, úgy gondoltam meglepem az olvasókat valami különlegessel. Lerántom kicsit a leplet a miértekről, hogy miért született meg a blog, miért ilyenek a bejegyzések, és honnan kerülnek elő az ötletek...



Igazság szerint rengeteget gondolkodtam azon, hogy elindítsak-e egy ilyen blogot. Eleinte csupán a verseimet szerettem volna publikálni, de az élet a legjobb forgatókönyv író. Az életem az utóbbi fél évben eléggé rossz irányú fordulatot vett és nem nagyon bírtam kezelni, így azt választottam, hogy kiírom magamból a dolgokat, kicsit másképp. Amit el kell mondjak elsősorban a blogról. Ez mindenről az én véleményem és nem kell, hogy mindenki egyet értsen, sőt szeretem ha vannak vélemény különbségek. Az írásaim forrása kb. 40%-ban a saját, 50%-ban a körülöttem levő emberek élete, vagy életszituációja. A maradék 10% pedig a fantázia, képzelet és minden egyéb szüleménye. Az egyedüli ami kilóg a sorból, az a Tört-Én-Elem kategória, mivel abban vannak abszolút 0 valóság alappal rendelkező írások is, viszont a nagy része ott is valós, megtörtént eseteken alapul. Igen, te aki most olvasod ezeket... Lehet, hogy az előző bejegyzést pont a te eseted ihlette! Természetesen a fő célom mindig a segítség és az útmutatás. Életem során nagyon sok hibát követtem el. Olyan hibákat amiket bárki elkövethet és ezektől próbálnám "megvédeni" az olvasóimat. Hogy mekkora sikerrel, nem tudom. De az én lelkiismeretemet nyugtatja, hogy megpróbáltam. Segíteni rajtatok és ez által segíteni magamon. Mert előfordult, hogy írás közben változott meg a véleményem valamiről és jöttem rá megoldásokra és arról, hogy egészen eddig a pontig hülye voltam. És ezért jó dolog írni és olvasni. Az ember mindig tanul, akkor is ha ír és akkor is ha olvas. Én pedig azt kívánom nektek és magamnak, hogy ez a dolog közöttünk még minimum 10x ennyi ideig tartson és legközelebb a 100000. kattintásnál szeretnék újra ilyen bejegyzéssel kedveskedni.


Köszönöm hogy vagytok nekem!
Dominique Know a.k.a. Pedro Sierra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése