Karcos táblák vezetnek, de a jelek mindig csalókák
Kínzó vágy... Örökre a láthatatlan úton ragaszt
Rideg tél után, magam elé képzelem a tavaszt
Megöltem a kamaszt, felnőtt bennem a gyermek
Lassan őszülő halántékkal cipelem a terhet
Örökre kergetem a percet, a valóságtól távol
Ahol talán utolér a mámor, de ez egy inverz számsor
Így lettem vándor... üvegkalitkába zárva
Aminek a fedelére csak az van írva: árva
valahol dalol egy hárfa, a távol vonzza lelkem
torz hangok között mindig te leszel a csendem
Örök vándor lettem, kit elvarázsolt a hamis táj
kifordult a valóság, a szélben csak pár sorom száll
Kérnélek hogy várj, hisz' látom még az arcodban,
Hogy egyszer régen, valamikor az voltam...
