Barátság?!

A mai bejegyzés tulajdonképpen a levelesládából való, de a súlya miatt úgy döntöttem, hogy teljes bejegyzés lesz belőle. A levél tartalma (és a téma is ezáltal)... *dobpergés*... Létezik-e igazi fiú-lány barátság!

Karma monológ

A mai történetem igazából nem is történet, csupán egy megtört ember nem is annyira rövid monológja a méltó büntetésről és karmáról.

A krónikások - Oucklerno Krónikái

A mai nap ismét egy kis feljegyzést hoztam az olvasónaplómból, egy igazán különleges blogról. Gondolom szinte mindenki találkozott már szerepjátékokkal. Az Oucklerno Krónikái ezt a vonalat lovagolta meg, és kalauzol minket a fantasy érdekes és kalandos világába.
(megjegyzésként hozzá csatolnám, jelenleg is keresnek írókat!)

Táncold el az életed!

Mostanában elég sokat írok az értékvesztésről és mára is egy ehhez kapcsolódó dolgot hoztam. Az fiatalokban valahogy mindig benne volt és benne is van az igény a bulira, a táncra és emellett persze az alkoholra. A tánc azt hiszem maga az élet...

Felejtés

Kérdőjelek körülöttem, hova tűnt az angyalom
Nincs már meg a lehetőség, nincs meg már az alkalom
A hangszóró is súgja, én pedig csak hallgatom
Az elképzelt kis világomat, már csak magamnak alkotom

Az álarcot leszedtem, nem véd már az acél fátyol
Elővettem igaz arcom, jégpáncélon a tér lángol
Eltűnt már a szerelem... De az érzés most is bennem él
Örök vesztes lettem, aki még mindig győzelmet remél

Én láttam Utópiát, az elmém arany könyvében
Ha tegnap még szerettek... Akkor most meg miért nem?
Édes volt az álom, de túl kemény az ébredés
Egy életen át szeretni, súgd meg nekem: Miért kevés?

Kívül szmájli... De belül... Fáj mi?
Árral szemben... Gyerünk, állj ki!
Én falat építettem, a szívem volt a tégla
A neved felírnám újra, de mára elkopott a kréta...

Merre van a szivárvány? Felettem az ég dalol
A világot megfestettem, de nem maradt csak krétapor
Egy kesze-kusza elmék... Sokan értenek de nem látnak
Mind az ajtó előtt állnak, de soha többé nem várnak

Neked ez az átlag... Nekem simán felette!
Aki egyszer emlékezett, ma már az is feledne...
Az emlékek eltemetve, ami szép volt: föld alatt
Egy heg csak a szív felett... Az is kajak földagadt...

Pár apró lépés... Egy előre, kettő hátra
Nekem már senkim nincsen, aki a túloldalon megvárna
A gitárom húrjai, rég szanaszét szakadtak
Az utolsó felesem, azért még kikérem magamnak

És felejtelek örökre, már nincs értéke az aranynak
közös életünk képei, már csak legendák maradnak...
Van az aki boldogságot, a magamfajta mást "kaszál"
Tegnap még a vállamon ült, mára elrepült a kék madár...

A szerelemről szakszerűen...

Elérkezett az idő, hogy egy olyan bejegyzést írjak, ami alá van támasztva tudományosan és utána kellett néznem sok mindennek ahhoz, hogy elkészüljön(ilyen még nem volt és többet szerintem nem is lesz). De íme itt van, beszéljünk a szerelemről szakszerűen. Illetve arról, hogy mi az amit szerelemnek hívunk (igen, ezzel alátámasztom a saját bejegyzésemet, amit ezzel kapcsolatban írtam). Előre szólok, illúzióromboló és kissé tudományos lesz...

Tudat alatt

Elérkezett az idő, hogy megosszam veletek a Tudat alatt sorozatom utolsó(számotokra) epizódját, ami valójában, ha a megírásának időpontját nézzük az első volt. Ha elolvassátok, érezhettek hasonlóságot, utalást a többi részére a sorozatnak. Ez természetesen nem véletlen, mint ahogy a visszatérő sorok sem!



Tudattalan tudat alatt, túl okos aki féleszű
Itt vakot csak vak vezet, aki szemtelenek között félszemű
A hazugság több rétegű, a te álarcod meg átlátszó
A lobogód felettem lebegne, de itt neked nem áll zászló

Kéne valami jó zárszó, az talán boldog lehetne
Ezer lánynak adtam szívet, de most egy sem jut az eszembe
Kezet adj a kezembe! hogy tisztán láthassam a jelet
Én csak önmagamat szeretem... Ha más már úgyse szeret...

Magamból majd színész lehet, a színpadon sztár lehetnék...
És szeretném a szerepem, ha nem csak én élném meg szerepként
A kérdőjelek helyett, a végére tehetnék egy pontot
Az életutam túl görbe... Úgy nyomnék egy restart gombot!

Igen, pont ott! azon a szakadt utolsó lapon...
Lapoznék ha hagynának, de ha tehetném sem akarom!
Magam a valóságból kivakarom, mert a szivárványban pont jó!
Ahova elhajított, az *alprazolam-pálinka kombó!

Falak vesznek körbe... Csak egy ablak előttem
De nem merek átmászni... Az üveget betörtem
Nincs bennem megbánás, magam előtt ülök még
Az arcomat látnám, de összetört a tükörkép...

Itt maradtam árván... Haragszom rád, és haragszom magamra
Emlékszem mikor a nevedet, karcoltam olyan falakra
Amiket én építettem... Ahol a szívem volt a tégla
A neved újra felírtam volna, de mára elkopott a kréta

Talán én vagyok a béna... Győztesből így lesz vesztes
Ha nem bírsz el a veszteséggel, akkor már csak veszthetsz
Az én háborúm keresztes, de nem hiszek, csak magamban
A hitem így már hiteltelen, csak eretnek maradtam

Egy alaktalan alakban, láttam meg a jövőképem
Ahogy fénylő árnyékként, a távolból jövök éppen
A fizetségem kérem! Mindenki egye amit főzött!
Én is csak egy vesztes vagyok, aki ezerszer győzött...

A döntőbíró ítélkezik: a tárgyalás már tárgytalan.
Az érzelem nem eladó, de a szíved helyén trágya van!
Az esküdtszék pártatlan! De mégis velem szemben állnak
Az ajtót előttük becsuktam, hát az ablak előtt várnak

A szavaim szállnak, pedig szárnyuk már rég elveszett
A töltőtollból költő ébred, de visszaalszik... Meglehet...
Még pár életet elvehet, ha nem keres, de találja
A holnap már rég elveszett, de megtalálom talán ma

Nincs igen, csak halvány ha! talán megvárna...
Árral szemben úszva, a halált hozó égi bárka
Elém új világot tárna, de előbb meg kell halnia
Nem nyílik a szekrényajtó, nem vár engem Narnia

Nincs kábszer? Hát van pia! Mélyül már a szakadék
Nincsen már több szerelem, de egy szív talán akad még!
Szívem szerint maradnék, de megindulok hogyha kell
Rám kacsint az ég alja, bennem mindig élsz fater!

*alprazolam: gyógyszer hatóanyag, a szorongás és a pánikbetegség kezelésében használják.