A valóságtól messze, egy rémálomban élek
Nézd meg! Az arcom előtt selyem fátyol lebeg
Takarja a csalfa mosoly... Ezt kapod a könnyek helyett!
Egy harcos csak előre mered! A gyenge pedig elmúlik
Az álarc mögé bújó arcom, a saját tükörképem mögé bújik
A világom foga hullik, már nem épül tovább utópia
Elém Poszeidón villámot dob... De miért kell elém úgy szórnia?
A kormányt kéne fognia! De a kapitányom fantom
Árral szemben eveznék, de a hajóm visszafelé hajtom
A túlsó parton... Ott már senki nem vár rám!
Így lettem csak vámőr, az idegösszeomlás határán!
Látom ég a kis bárkám! De minden emlékem távlat
Felértem a hegycsúcsra, fekete hó borítja a tájat!
Denevér hasítja a fákat, a vérem üvegcséből szívódik
Koporsómban öreg vámpír... ő is a múlton vívódik!
Új forgatókönyv íródik, de ez sem a legjobb változat...
A remény a gyilkos, és én leszek a következő áldozat...
A félelem fegyvert váltogat! Ezek nem féltik a bőrüket!
Udvarban egy bolond ül, szemében vak őrület
Az elmében éles csődület, és már én is mindent látok
Jobb lenne újra vaknak lenni, így nem kísértenének álmok
A papíron számok, de előttem csak hetes lett
A kezem írta akaratlan, és a könyvem már betellett
Jóvátesz majd ezer tett! De elhinni már késő
Azt az utolsó mondatot, mit síromba váj egy véső
Az utolsó lépcső, átlépném én... De az egész felőröl!
És ismét földre huppanok, hogy kezdhessem elölről...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése