2015. július 28., kedd

Karma monológ

A mai történetem igazából nem is történet, csupán egy megtört ember nem is annyira rövid monológja a méltó büntetésről és karmáról.











Tudod... Sosem hittem semmiben, csak és kizárólag magamban. Nem létezett istenem, nem volt semmi felsőbb hatalom ami cselekedetre késztetett volna. Csak magamban hittem és abban, hogy én irányítom a sorsomat. Csak az utóbbi pár évben jöttem rá, hogy igenis létezik valami felsőbb erő. Én karmának hívom. Van aki istennek, van aki másnak. Sosem voltam jó ember, sőt... A legrosszabbak közül való. Kihasználtam az érzékemet a nőkhöz, kihasználtam a tehetségem és a magam által kreált hírnevem által mindenkit aki az utamba került. Hajtottam a nőket, tettem a szépet, majd amikor megkaptam őket, annyi volt. Én az egyéjszakás pillangó... A rosszfiú, akit lehetetlen igazán megkapni. És pontosan ezért próbálkoztak szüntelen. Aztán persze jött egy mindent elsöprő szerelem és megszűnt az addigi életem. Hirtelen már nem akartam mindenkit, csak azt az egyet. Mert elég volt csak ő. Varázsütésre dobtam le magamról az addig éveken át hordott tökéletes biztonságot nyújtó álarcot... Kár volt... Talán ez volt az első megnyilvánulása a karmának. A boldogság és a mennyország egyik pillanatról a másikra pokollá változott. Úgy éreztem mindennek a múlt az oka. Az az átkozott múlt, ami akkor annyira édesnek tűnt... Eldöntöttem, szakítok a saját árnyékommal és változom. Úgy éreztem változnom kell. A rosszból jó lett. Nem volt hosszú folyamat, hiszen színjáték volt az egész macsó figura. Ámítás. Hogy mit érzek most? Magányt. Egyedül vagyok. Ez a karma, vagy az isten, vagy nevezzük akárhogyan. A múltban elkövetett bűnökért az ember előbb-utóbb bűnhődik. Ezt teszem én is, folyamatosan, évek óta... Hogy mi marad így belőlem? Érzem ahogy lassan felemészt az egyedüllét. Elvesztem. Végre önmagam vagyok, de mégis utálom magamat ezért. Nem tudok kitörni. A régmúlt kísért minden egyes percben, minden egyes lépésnél ahogy véletlenül megpróbálnék kilépni ebből az egészből. De nem megy... Minden kapcsolatom a születésénél már halálra van ítélve. Egykor azt mondtam, soha nem adom fel... Most úgy érzem itt lenne az ideje, de nem teszem. Mert ha a rosszak elnyerik méltó büntetésüket, akkor a jók is megkapják a jutalmat. Csak meg kell várnom, amíg letelik a büntetés... Csak legyen elég türelmem hozzá...


2 megjegyzés:

  1. Nos, szerintem, egyszerűen csak, rossz lány felé éreztél hirtelen, mindent elsöprő szerelmet. Ha őt nem ismered meg, nem lennél lehet másabb, sőt, lehet mást szerettél volna meg, aki tényleg veled is marad. De, itt nem a karma, hanem az ok-okozat játszik. Mármint, én abban hiszek, hogy mindennek megvan az oka, a magyarázata. Nincs felsőbb hatalom. Magunkra vagyunk hagyva, mindenki a tettei és döntései következményét szenvedi el (vagy sem). Bocsánat ha bántó voltam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy érzem, tartozom egy kis magyarázkodással.
      A Tört-Én-Elem címkét viselő bejegyzéseknek csak egy része tükrözi a valóságot (vagy semmi), erre utal a tört-én kifejezés. Ergo tényleg csak a fantázia szüleményei (van persze személyes indíttatás, de az általában nagyon csekély).

      Azt illetően amit írtál, egyet értek. Nincs semmiféle felsőbb hatalom. A karma tulajdonképpen az ok-okozat(szerintem). Minden amit teszel, hatással van a jövődre (és általában fordított arányban jön ki a jó-rossz).
      A valóság része pedig az, hogy tényleg egy lány miatt változtattam az életemen(már nem is egyszer és nem ugyanaz az illető miatt), csakhogy én a mai napig nem bántam meg, mert minden alkalommal bölcsebb, kiforrottabb és jobb ember lettem tőle... :)

      Törlés