Kérdőjel...

Ismét egy történet, főszerepben az ember a tökéletes tervvel és a majdnem happy enddel...








Minden készen állt. Tényleg minden. A terv tökéletes volt... Vártam, terveztem ezt a napon már hosszú idő óta és tényleg nem akartam hibázni. Szóval hívom őt Soulmirror koncertre, mármint nem mondom meg, hogy hova megyünk, csak úgy elviszem és K. semmit nem fog sejteni az egészből. Azt sem, hogy edzés helyett az utolsó 2 hétben próbálni voltam a zenekarral, mert megírtuk a tökéletes zenét. Azt a zenét amit már jópár évvel ezelőtt megterveztünk A-val a zenekar énekesével, hogy majd a rock alapra jövök én és felrappelek valamit. Hát most megalkottuk az én önös gyarló érdekem miatt. Azért, hogy úgy kérjem meg K. kezét, ahogy álmaiban sem gondolná. Majd amikor elkezdik a Kérdőjel című számot játszani, a 2. verzére felugrom, mikrofont ragadok... És a szám végén ott lesz a kérdés, amit letérdelve, gyűrűvel a kezemben teszek fel, dalban elmondva... Tökéletes terv volt... Minden apró részletet kidolgoztam, mert valami nagyot akartam tenni. Valami igazán nagy dolgot, amit még senki nem próbált ezen a környéken. Mert ez vagyok én. A "nemérdekel a világ" életfelfogás, meg az őrült dolgaim mellett titkon mindig is irtózatosan romantikus voltam, csak valahogy nem úgy hozta az élet, hogy ez előbújjon belőlem. De minden változik, én is. Meg kellett próbálnom.
Amikor elérkezett a nap, a gyomrom görcsben volt, vert a víz, és remegő kézzel indultam meg a klub felé. Nem számított semmi, csak hogy minden flottul menjen. Kicsit korán értem be, még csak 7-et mutatott az óra a város főterén, a koncert pedig csak 10 órakor kezdődött, K-val 9-re beszéltem meg a találkozót a szórakozóhely előtt, szóval volt bőven időm még egyszer egyeztetni A-val a tervet, amit már vagy 1200-szor átbeszéltünk. Gyorsan lecsúszott egy-két sör, meg talán egy kis pálinka is, csak hogy oldódjon a feszültség. Gyorsan telt az idő. Meglepően gyorsan. Túl gyorsan. Hamar elérkezett a 9 óra és már 20 perce ott szobroztam az ajtóban, K. pedig nem volt sehol. Percenként néztem az órámat és pontosan a 32. alkalom után a telefonom pittyegett. SMS-em érkezett, a küldője K. volt. Az üzenet pedig megváltoztatott mindent, amit addig a szerelemről, a hitről és a bizalomról gondoltam és csak egy valami maradt bennem. Egy kérdőjel, ami a mai napig elkísér. Az üzenet így szólt.
"Ez vakvágányra futott vagon. Nekem nem megy. Vége."