2016. február 26., péntek

Világok harca

Fal fehér arcom szemem előtt, szürke utópiában élek
Hol megfordult az világrend, s én csak menekülnék végleg
kitörölném a képzeletet, hisz' az a valóság gyilkosa
Újrajátszva máshogy látom, hisz elmém az ördög cinkosa

Így adj újra életet, egy csepp érintésnyi ária
Az élet arany könyvéből nyert, szívdobbantó mágia
nem kell többé várni... Ja! Eltűnik az álca...
Felesleges lett a kérdés: Te még mire vársz ma?

Te a fény lettél, sötét börtönömben égő fáklya
A bukott király vára, egy insomniás álma
Te vagy a szél... Gyere, úgy símogasd az arcom
hogy az utolsó mosolyom, a szám szélére fagyjon

Volt egy felesleges háború, hol nem győzhetett, ki' nem vesztett
Hol ellopták a szívemet, de helyette a tied meglett...
Ahhoz, hogy építeni tudjunk, először itt rombolni kellet...
Most meg világunkban gyönyörködünk, Ahogy némán fekszünk egymás mellett...


2 megjegyzés:

  1. Gyönyörű lett, ahogy a legtöbb versed az! ^^

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépen köszönöm! Igyekszem hozni a szintet :)

    VálaszTörlés