Úgy tartja a mondás, hogy a remény hal meg utoljára... Arra senki nem gondol, hogy miért ő az aki mindig a végsőkig állva marad...A remény az ami éltet. Küzdeni tanít és soha fel nem adni. Persze ez nem összekeverendő a gyerekes, hiú reménnyel, amik tényleg csak az álmokban léteznek. Nem... Én arról a reményről beszélek aminek van alapja. Az alap persze mindenkinek más. Van akinek a múlt ad okot a reményre, van akinek egy pillantás, van akinek egy-egy kedves szó. De mindig ott van és mindig arra sarkall, hogy küzdj és ez talán így van jól... Az a talán, viszont mindig ott van. Mert feladsz mindent egy olyan dologért, aminek nem biztos hogy van létjogosultsága. A remény és a folytonos harc elvesz tőled mindent. Az életed, a lehetőségeidet az egész világodat és a hited. Addig-addig küzdesz, amíg felőröl és a végén magad maradsz. Csak te és a remény. A remény hal meg utoljára. Találó mondás, tényleg. De vajon amikor az első ember ezt mondta, vajon gondolta-e hogy ennek is van egy másik oldala? Mindennek két oldala van, mint az eldobott érmének. A reménynek is. Egyszerre éltet és öl meg. Igen barátaim... A remény hal meg utoljára... Mert ő a gyilkos...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése