Íme egy apró történet, a farkas és a virág szerelméről...
Réges-rég történt. Egy falkájából kitaszított farkas kóborolt a mezőkön. Erős volt, vad - megszelídíthetetlen. Azonban megtagadta ösztöneit, az idő nyomott hagyott bundáján az arca hegessé vált. Egy esős napon azonban, a legkietlenebb vidéken megpillantott egy már-már haldokló virágot. A közeli tóból vizet merített a szájába és hosszú hónapokig próbálta öntözni, hogy a virág életben maradhasson. Erőfeszítéseinek köszönhetően a virág életre kelt, egyre erősebb lett és a következő tavasszal újra kivirágzott. Kóbor ordasunk órákig csodálta szépségét, őszinteségét mire a virág végre kitárta minden levelét és ereje teljében a nap felé nyújtózott. Teljesen egymásba szerettek, habár tudták milyen reménytelen szerelem is ez, idővel a farkas újra erőre kapott és minden erejével védelmezte ezt a gyámoltalan virágot. Sokszor próbálták őket eltaposni - gyökerek, korcsok. Még az idő is megpróbált sebet ejteni rajtuk, de nem ment. Senkinek nem sikerült, kitartottak egymás mellett. Elfogadták egymást, ázott kutyaként.. És magába forduló virágként. Szerették egymást. Őszintén. Talán egymásnak teremtettek, talán nem. Ezentúl csak egymás karjában pihentek, és így múltak el együtt. Azonban lehet ennek a történetnek sosem lett vége, talán már évek óta tart. De ez a történet nem ebben a világban játszódott. Talán a farkas embernek született, talán a virág is.
Talán tényleg szeretik egymást itt és most.
Talán én vagyok a farkas, és te a virág...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése