2015. május 27., szerda

Újdonságszámba menő változások

Azt hiszem itt az ideje, hogy bekövetkezzen valami, amire a bennem élő költő azt mondaná: "Válasszuk meg a szabadon választott változás módját..." Úgy döntöttem, hogy először életemben hallgatok a körülettem levők(ez esetben az olvasók) nyomásának és kicsit alakítok a blog összetételén, mindezt kicsit interaktívvá téve a blogot egy pár pillanatra. Természetesen ezek után is várom majd a kritikát, hozzászólást és tanácsokat, hiszen amiről szeretnétek olvasni, nekem lehet hogy az pont annyira fontos mint nektek, csak még nem írtam le.

Ami változik:
- A Válaszkritika opció eltűnik, mivel sok kritika ért miatta, hozzáteszem: jogosan. Nem illik bele abba a vázba amit kiépítettem és jobb lesz nélküle.

- Már ez a bejegyzés is a Közérdekű kategóriát fogja gazdagítani, amikben az esetleges bloggal kapcsolatos dolgaimat fogom továbbítani nektek.

- Gazdagodunk egy Dalszövegértelmező kategóriával. Sokan nem tudják elképzelni, hogy egy-egy megszülető dal szövege valójában miről is szól. Pont ezért döntöttem úgy, hogy egy-egy saját dalom hátterét fogom elmesélni és kielemezni nektek, amit talán érdekesnek találhattok.

- Megnyílik a Levelesláda és a beérkező privát üzenetekből, kérdésekből fogok szemezgetni és válaszolni egy-egy olyan témában, amit fontosnak tartok, amolyan lelkisegély szolgálatként.

- Az utolsó új "topic" az Ingyenreklám nevet fogja viselni, ahol a beérkező kritikákat, valamint a nekem nagyon tetsző blogokat fogom majd bemutatni és "reklámozni".


Egyenlőre ennyit találtam ki újításnak, remélem tetszenek az ötletek és várom természetesen az ötleteket, kérdéseket, meg úgy általában mindent (akár hozzászólásban, akár a levelesládában)...

3 megjegyzés:

  1. Úgy tetszett pedig a válaszkritika... Egyedi volt... Miért nem fért el???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát sok kritika ér miatt egyrészt, másrészt nem igazán illett bele a blog összképébe. Kilógott a sorból :)

      Törlés
  2. Tudod nem minden kritika építő jellegű, és nem véletlenül készítettél válaszkritikákat. Ne hallgass másokra ez ügyben. Most ki dönti el, hogy mi fér el és mi nem??? :) :D Szerintem nem vagyok ezzel egyedül :) Biztosan tetszett másoknak is :D Meg ki az az elmeháborodott aki megkritizál egy kritikát??? :D

    VálaszTörlés