Vannak emberek, akik nem képesek elszakadni a múltbéli szeretett emberektől és egy esetleges hosszabb mosolyszünet után, újra egymásra találás következik. Amikor ez egyszeri alkalom, az még nem furcsa. Viszont ha ez többször megtörténik, na azt nevezik felénk Bumeráng Effektusnak...
2015. szeptember 25., péntek
2015. szeptember 22., kedd
Egy fakó fénykép
Megtört képkeretben ott áll egy fakó fénykép
leborítanám az asztalról, de az elmémbe vésték
sötétszürke énkép, ami átitatja a papírlapot
vérrel kevert tintája, mellkasomon sebet hagyott
rám fekete öltönyt szabott, önmagam tükörképe
ül egymagában, némán egy padon, de vajon ő még él-e?
feloszlik a léte. A lélek belé már csak hálni jár
pedig volt ő mindenkié... Mindenható bálkirály...
Mosolyog a tánctanár, újra elszúrtam egy lépésem
nem tehetem már senkinek fel, azt az utolsó kérdésem
más mehet, hát én miért nem? Egy ócska fotó, csak szemét
mire hitvány életem tette rá, a lelkemnek pecsét-jelét
már nem fest meg az üres beszéd, alig látom az arcodat
pedig akkor mi még együtt vívtuk, a felesleges harcomat
szivárványszín karcolat, egy papírhajó a tengeren
én már ezer éve is tudtam azt: te vagy az én emberem
hogy eltűnj, nem engedem! A fényképünk én újra élném
hogy ne csak apró jegyzet legyek, a könyved margójának szélén
inkább leszek nehézfém! Arany szív és vas akarat!
lágy szellő mi még csókolhatja, édesen fénylő nyakadat
látod a kék madarat? Ő sem élhet kalitkába zárva
az éneke még füledben búg, mint érzéki hárfa
én megújulásra várva, azt a fakó fényképet nézem
miközben azt kívánom, a holnap újra melletted érjen!
leborítanám az asztalról, de az elmémbe vésték
sötétszürke énkép, ami átitatja a papírlapot
vérrel kevert tintája, mellkasomon sebet hagyott
rám fekete öltönyt szabott, önmagam tükörképe
ül egymagában, némán egy padon, de vajon ő még él-e?
feloszlik a léte. A lélek belé már csak hálni jár
pedig volt ő mindenkié... Mindenható bálkirály...
Mosolyog a tánctanár, újra elszúrtam egy lépésem
nem tehetem már senkinek fel, azt az utolsó kérdésem
más mehet, hát én miért nem? Egy ócska fotó, csak szemét
mire hitvány életem tette rá, a lelkemnek pecsét-jelét
már nem fest meg az üres beszéd, alig látom az arcodat
pedig akkor mi még együtt vívtuk, a felesleges harcomat
szivárványszín karcolat, egy papírhajó a tengeren
én már ezer éve is tudtam azt: te vagy az én emberem
hogy eltűnj, nem engedem! A fényképünk én újra élném
hogy ne csak apró jegyzet legyek, a könyved margójának szélén
inkább leszek nehézfém! Arany szív és vas akarat!
lágy szellő mi még csókolhatja, édesen fénylő nyakadat
látod a kék madarat? Ő sem élhet kalitkába zárva
az éneke még füledben búg, mint érzéki hárfa
én megújulásra várva, azt a fakó fényképet nézem
miközben azt kívánom, a holnap újra melletted érjen!
2015. szeptember 21., hétfő
Menni Kéne
Éjjel érkezem, de a fénysugarakat számolom
kilenc bennem az ezrelék, túl lassan múlik a mámorom
átsiklani pár nyomon... Itt minden bűnöm pompás álom
rám mosolygott az a csoda... Aki fikciómban saját párom
Még nem is érzem, de már úgy is látom
ahogy megremeg, az az édes a száj a szájon
Neked is fájjon! Nem csak engem marcangol az öntudat
szív börtönéből szökött fegyenc... Ki soha nem talál utat
Az előadás elbukhat! Már a színpad sem a régi...
Állok rajta mikrofonnal... De senki sem nézi...
Pár sorom már Hermészi, de aki a dolgom elvégzi
az a lelkem ablakán... Soha többé nem néz ki!
Tényleg menni kéne... Elég volt a harcokból!
Égig érő mosolyom, most letörlöm az arcomról
A hangzavar csak bennem szól... Utolér a csábulás
saját gátaimat áttörve, ez vérre menő gátfutás
A célszalag mint drótkötél, végighasít rajtam
A csapatom mögöttem, mégis egyedül maradtam...
A sok csatán keresztül, a tegnaptól a máig..
Az arany a kezemben, majd mind ezüstté válik...
Innen is eltűnni kéne, nincs már miért maradjak
a papír meg a toll, majd értelmet ad a szavaknak
azok egymás felé szaladnak... Azt hiszik hogy mind szent!
Pedig olyanok mint én... Csak megjátszották az istent!
Felejts el mindent! A mottóm örökre ez marad
De úgysem fogom megtenni, a mosoly az arcomon fent ragad
Akkor... Menni kéne... De rég nem tudom már, hogy minek...
Előbb vágják le a kezemet, mint hogy elengedjem a tied!
kilenc bennem az ezrelék, túl lassan múlik a mámorom
átsiklani pár nyomon... Itt minden bűnöm pompás álom
rám mosolygott az a csoda... Aki fikciómban saját párom
Még nem is érzem, de már úgy is látom
ahogy megremeg, az az édes a száj a szájon
Neked is fájjon! Nem csak engem marcangol az öntudat
szív börtönéből szökött fegyenc... Ki soha nem talál utat
Az előadás elbukhat! Már a színpad sem a régi...
Állok rajta mikrofonnal... De senki sem nézi...
Pár sorom már Hermészi, de aki a dolgom elvégzi
az a lelkem ablakán... Soha többé nem néz ki!
Tényleg menni kéne... Elég volt a harcokból!
Égig érő mosolyom, most letörlöm az arcomról
A hangzavar csak bennem szól... Utolér a csábulás
saját gátaimat áttörve, ez vérre menő gátfutás
A célszalag mint drótkötél, végighasít rajtam
A csapatom mögöttem, mégis egyedül maradtam...
A sok csatán keresztül, a tegnaptól a máig..
Az arany a kezemben, majd mind ezüstté válik...
Innen is eltűnni kéne, nincs már miért maradjak
a papír meg a toll, majd értelmet ad a szavaknak
azok egymás felé szaladnak... Azt hiszik hogy mind szent!
Pedig olyanok mint én... Csak megjátszották az istent!
Felejts el mindent! A mottóm örökre ez marad
De úgysem fogom megtenni, a mosoly az arcomon fent ragad
Akkor... Menni kéne... De rég nem tudom már, hogy minek...
Előbb vágják le a kezemet, mint hogy elengedjem a tied!
2015. szeptember 17., csütörtök
Csupán illúzió...
2015. szeptember 13., vasárnap
Hinni kell!
2015. szeptember 2., szerda
Labirintus...
2015. szeptember 1., kedd
Árral Szemben
Árral szemben sodródok, szavaimból tenger árad
Elönti a tájat, eláztat minden házat, építsd a gátad
Ellenem... Én kitépem a fákat, ha kell a lelkedet is széttépem
Nincs már semmi értékem, de az elmédet pár betűvel szétvésem
Gyere ússz a vérben, én mindennel szembe megyek
Rosszallóan rám tapadnak a szemek, megintenek a kezek
De a cél mindig előttem lebeg, hogy jobb legyek
Nála, vagy magamnál. Itt már nem kellenek cselek
A papír a tollam alatt recseg, én meg a szemem alól lesek
Az akadály még mindig túl sok, ez nekem kellemetlen szerep
Majd bajnok leszek! De most megmaradok másodiknak
Leszek a zsebkendőd, amit a könnyeid átitatnak
A szavak problémákat áthidalnak, szembe menni a kételyekkel
Hozzád nem érhetek fel. Hiába adnád... Mit kezdjek az életeddel?
Lépni nem kell, én inkább az úszást választom
Árral szemben sodródom, de a világot elárasztom
Magamat lefárasztom, de erő még mindig van bennem
A tudásod leteszteltem, és a játékban nem én vesztettem
A megváltást megrendeltem, de a hősök már rég halottak
Harcosaim nincsenek... És sajnos soha nem is voltak
A fejemben hangok szólnak, menjek tovább... De nem bírom!!!
Át minden kínon... Minden dimenzión és veszett síkon,
Át a vízet ölelő rozoga hídon. Tartsatok fel, nem félek!
Ezt nevezitek fair play-nek? Én a jég hátán is megélek
Ezek tények. ugrom hát, hisz ugranom kell
Elönti a tájat, eláztat minden házat, építsd a gátad
Ellenem... Én kitépem a fákat, ha kell a lelkedet is széttépem
Nincs már semmi értékem, de az elmédet pár betűvel szétvésem
Gyere ússz a vérben, én mindennel szembe megyek
Rosszallóan rám tapadnak a szemek, megintenek a kezek
De a cél mindig előttem lebeg, hogy jobb legyek
Nála, vagy magamnál. Itt már nem kellenek cselek
A papír a tollam alatt recseg, én meg a szemem alól lesek
Az akadály még mindig túl sok, ez nekem kellemetlen szerep
Majd bajnok leszek! De most megmaradok másodiknak
Leszek a zsebkendőd, amit a könnyeid átitatnak
A szavak problémákat áthidalnak, szembe menni a kételyekkel
Hozzád nem érhetek fel. Hiába adnád... Mit kezdjek az életeddel?
Lépni nem kell, én inkább az úszást választom
Árral szemben sodródom, de a világot elárasztom
Magamat lefárasztom, de erő még mindig van bennem
A tudásod leteszteltem, és a játékban nem én vesztettem
A megváltást megrendeltem, de a hősök már rég halottak
Harcosaim nincsenek... És sajnos soha nem is voltak
A fejemben hangok szólnak, menjek tovább... De nem bírom!!!
Át minden kínon... Minden dimenzión és veszett síkon,
Át a vízet ölelő rozoga hídon. Tartsatok fel, nem félek!
Ezt nevezitek fair play-nek? Én a jég hátán is megélek
Ezek tények. ugrom hát, hisz ugranom kell
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)