Menni Kéne

Éjjel érkezem, de a fénysugarakat számolom
kilenc bennem az ezrelék, túl lassan múlik a mámorom
átsiklani pár nyomon... Itt minden bűnöm pompás álom
rám mosolygott az a csoda... Aki fikciómban saját párom

Még nem is érzem, de már úgy is látom
ahogy megremeg, az az édes a száj a szájon
Neked is fájjon! Nem csak engem marcangol az öntudat
szív börtönéből szökött fegyenc... Ki soha nem talál utat

Az előadás elbukhat! Már a színpad sem a régi...
Állok rajta mikrofonnal... De senki sem nézi...
Pár sorom már Hermészi, de aki a dolgom elvégzi
az a lelkem ablakán... Soha többé nem néz ki!

Tényleg menni kéne... Elég volt a harcokból!
Égig érő mosolyom, most letörlöm az arcomról
A hangzavar csak bennem szól...  Utolér a csábulás
saját gátaimat áttörve, ez vérre menő gátfutás

A célszalag mint drótkötél, végighasít rajtam
A csapatom mögöttem, mégis egyedül maradtam...
A sok csatán keresztül, a tegnaptól a máig..
Az arany a kezemben, majd mind ezüstté válik...

Innen is eltűnni kéne, nincs már miért maradjak
a papír meg a toll, majd értelmet ad a szavaknak
azok egymás felé szaladnak... Azt hiszik hogy mind szent!
Pedig olyanok mint én... Csak megjátszották az istent!

Felejts el mindent! A mottóm örökre ez marad
De úgysem fogom megtenni, a mosoly az arcomon fent ragad
Akkor... Menni kéne... De rég nem tudom már, hogy minek...
Előbb vágják le a kezemet, mint hogy elengedjem a tied!